Tüzet viszek, ne lássátok…

Eredeti játékleírás: A középkori tűzkölcsönzés tilalmát felvillantó énekes kergetőző körjáték, mely emberemlékezet óta természetes úton a nagyobbakról kisebbekre hagyományozódott. Iskolában soha nem kellett tanítani, mert mindenki tudta.

A játékosok – minél több iskolás- vagy serdülőkorú leány és fiú – egymástól 1/2 m távolságra állva kört alkotnak. Valamelyikük zsebkendővel, vagy ahogy a század elején mondták, dönggel kerüli a kört. Közben valamennyien ezt éneklik:

Tüzet viszek, ne lássátok, ha látjátok, se mondjátok,

Ég, ég a ruhátok!

Ne nézzetek hátra, mert az ördög látja,

Beletesz a zsákba, így viszen a bálba.

Ezalatt a kört kerülő játékos valaki mögött észrevétlenül leejti a kendőt, és feltűnés nélkül igyekszik még egy kört leírni. Hátranéznie nem szabad, így nem tudhatja biztosan, hogy kergeti-e az a játékos, aki mögé a kendőt dobta. Ha nem, visszaérve ismét ő veszi fel a kendőt, a figyelmetlen kotlót pedig a többiek büntetésből a kör közepére állítják, míg csak valaki fel nem váltja, és még ki is csúfolják:

Asszonykám, asszonykám, megmalacozott a disznó!

Tarkát, barkát, fekete madárkát.

Kotlónak maradni szégyen, ezért mindenki (anélkül hogy hátranézne) igyekszik figyelni és felkapni a sarkához dobott kendőt, majd szaladni vele az ő helyére igyekvő társ után. Ha utoléri és dönget ad (ráüt) a hátára, minden marad a régiben, ha nem, ő lesz a zsebkendővivő.