Szatmár

Popa Zsolt vagyok, desinger és jelmeztervező. Nagyváradon végeztem el az Iparművészeti Egyetemet, majd Budapesten és Bukarestben folytattam a munkáimat. Jelenleg is ebben a szakmában tevékenykedek főállásban.

A népviseletek készítése és felkutatása, gyűjtése egyik nagy szenvedélyem. A viseletek iránti vonzalmam párhuzamosan kezdődött az avasújárosi Bokréta Néptánceggyütesbe való belépésemmel – ennek már bő 15 éve. Amikor az együttes megalakult, egy darab viselet sem volt a birtokunkban, csak elkezdtünk a semmiből, előzmények nélkül táncot tanulni. Természetesen tánctanár és koreográfus segítségével. Lassan elkezdtük beszerezni a különböző tájak viseleteit: voltak, amelyeket ki kellett egészíteni egy-egy darabbal vagy teljes rendeket kellett elkészíteni. Csodálattal tanulmányoztam egy-egy viseletdarabot, azt, hogy egyszerű emberek szabászmérnöki ismeretek nélkül, hogyan tudtak csodákat alkotni. Néha olyan szabászati megoldásokkal találkoztam, amelyeknek a megvalósítása igazi kihívás volt számomra. Érdekelt, hogy egy adott vállrész miért áll úgy? Mivel van kikeményítve? Hogyan sikerül tartóssá tenni adott esetben a plisszírozást? Továbbá kihívás volt –  mai napig az – a minél autentikusabb alapanyagok beszerzése. Nagyon szeretek például kázsmér anyaggal dolgozni. Az árnyalatok tobzódása, a minták sokszínűsége elkápráztat.

Érdekes módon Avasújvárosban, ahol születtem, senki nem tudott arról, hogy itt milyen volt a népviselet ezelőtt bő száz éve. Az itteni románokkal egyetemben az avasi magyarok hamar kivetkőztek, nem igazán maradt dokumentáció a helyi népviseletről. Elkezdtem fényképeket gyűjteni a faluban, amelyekből már nagyon kevés maradt fenn, majd ezen fényképek után rekonstruálni a viseletdarabokat. Kreatív és izgalmas munkának tartom fényképről kitalálni, hogy egy-egy viseletdarabnál milyen szabászati megoldásokat használhattak.

Ahol él a népviselet, mint például Kalotaszegen vagy Széken, könnyebb dolga van a viseletkészítőnek, mert megszemlélhető, megfogható, lemérhető egy-egy viseletdarab. Ezt könnyebb kisebb változtatásokkal – persze a szabályok szigorú betartásával – reprodukálni. A szatmári népviselet eléggé vakfolt a népviseletek térképén, mivel itt hamar elkezdődött a polgáriasodás és kivetkőzés, hamar elhagyták, nem hordták a tradicionális viseleteket. Fotók és leírások alapján tudjuk reprodukálni ezeket.

A viseletkészítés mint olyan… eléggé kényes fogalom. Egy 80-100 éves viseletnek lelke van: pozitív, adott esetben negatív energiával bír egy szépen hímzett mellesbunda, egy bagazia – amik ma már ritkán, megkockáztatom, nem is készülnek. Akinek a birtokában van ilyen, az nagy becsben kell tartsa. Fontos, hogy megőrizze az utókornak, mint egy letűnt kor lenyomatát.

A viselet- vagy színpadi jelmez- (és ez nem pejoratív vagy degradáló jelző) készítés manapság már más funkcióval bír. Figyelmebe kell venni az autentikusság mellett a praktikumot is. Ezek a ruhák inkább ki vannak téve a mindennapos használatnak. Néha gyorsan kell felvenni, levenni, turnébuszba bezsúfolni, viszont egy-egy kényes és drága anyag nem mindig viseli jól ezeket a gyűrődéseket, fizikai igénybevételeket. Gyönyörű új ruhákat lehet készíteni a szabályok figyelembe vételével is, amelyek hűek az adott dialektushoz, korhoz, tájegységhez, koreográfiához és ráadásul autentikus látványképet tudnak nyújtani a színpadon.